1. fejezet - A jelen

És megérkeztem az 1. fejezettel. 
Fontos, hogy a 2. fejezetet csak 2-3 komment után hozom, amikbe a válaszaim nem számítanak bele (minden kommentre válaszolok)
A fejezetet értelemszerűen a 'Fejezetek' menüpontra kattintva olvashatjátok.
Jó olvasást, remélem tetszik ;)
DreamerGirl 
♥

Belefáradtam már abba, hogy minden áldott nap teljes 24 órában csak sajnáljam magam, és várjam a csodát, ami soha nem fog megtörténni. Belefáradtam abba, hogy szinte elzárva a külvilágtól folyton csak a régi problémámmal foglalkozom. A normális emberek ilyenkor megkérdezik, tényleg ezt csináltam teljes 2 éven keresztül? Igen, ezt. De mostantól minden megváltozik. Mostantól, ha meghallom azt, hogy One Direction, vagy Niall Horan, csak nevetni fogok. Nevetek, mert a legjobb, ha az ember csak nevet a hibáin.

- Veronica, mi elindulunk. Leköteleznél minket, ha időben odaérnél a plázába. - dobta hátra hosszú szőke haját nyafogva Holly. Igen, amióta Niall elment, Holly újabban mindenhova elhív. Nem értem a logikáját.

- Gyere, siessünk. Tudod, a királynő szava parancs. - forgatja a szemét Amy. Jelen felállásban ő az, akinek bármit elmondhatok. Meghallgat. Megért. Mondhatni, ő a legjobb barátom. Ez furcsa, mert pár éve még Niall volt az. De nem szabad rá gondolnom többé. Ő ezt az utat választotta, nekem pedig le kell küzdenem az ezzel járó fájdalmat. - Ronnie! Már megint azon gondolkozol? Nem kellene rá gondolnod, tudod! Fel a fejjel kislány, mutasd meg a világnak, hogy tudsz te erős lenni!

- Tudom, Amy, tudom. De jobb, ha nem felejti el a nevem. Fogunk még mi találkozni. - mondtam elszántan. Tartom magam minden megállapodáshoz, nem érdekel Niall. De a bosszúvágyam akárhogy is próbálom, nem bírom leküzdeni. Ez lehetetlen.

- Ronnie, nyugi! És mégis hogyan csinálnád? Bocsi Niall, de 2 éve úgy összetörted a szívem, hogy most jövök, és bosszút állok? Felejtsd el! Inkább menjünk. - förmedt rám Amy. Akarva akaratlanul is rá kell jönnöm, igaza van. Elérnék vele valamit? Nem. Hagyom az egészet a fenébe. Egyelőre gondoljunk szépen arra, hogy 5 perc múlva belekezdek újra az élet legunalmasabb 5 órájába, vagyis vásárolni megyek Hollyval, és a bandájával. Helyes ez? Biztos, hogy nem. De mi mást csinálhatnék? Üljek a szobámban, és a múlton merengve bőgjem szét a fejem? Azt már nem!

                                                                        ***

- Veronica, Amelia, legyetek szívesek mozogni egy kicsit! Még egy halom helyre be kell mennünk! - nyafogott Holly, majd előretipeg körülbelül 20 centis magassarkújában. A halom hely nála valószínűleg még olyan 2-3 órát jelent. Ilyenkor szoktam megint reménykedni. Abban, hogy jön valaki és megment ettől a boszorkánytól. Szóval a hercegnő kérésének eleget téve siettünk utánuk Amyvel. Aztán egy olyan dolog történt, amihez akkor még nem volt elég erős idegzetem. Ha előtte a rádióban nem mondják, hogy ők azok, fel sem ismerem. Hirtelen történt, azt sem tudtam mit csináljak. 

- ...szóval következzen most a One Thing, a One Directiontől! - harsogta a műsorvezető. Egy másodperc alatt történt minden. Az említett szám felcsendült, én pedig tehetetlenül álltam, leblokkolva. Feltörtek újra a régi emlékek. Elsőnek Amy kapcsolt. Villámgyorsan lökött be a közeli mosdóba, de nem elég gyorsan ahhoz, hogy ne lássam Holly lenéző pillantását, gúnyos mosolyát. Úgy rogytam le a mosdó hideg padlójára, mint valami rongybaba. A feltörő emlékek kövér könnycseppek képében szánkáztak le az arcomon. A nap, mikor először találkoztunk. Az évek, amiket együtt átéltünk. És a nap, amikor itt hagyott.

- Rendben Ronnie, ha kinyafogtad magad, akkor akár mehetünk is. Ez csak egy hülye dal. Fogadjunk, fel sem ismered Niall hangját! Könyörgöm, szedd össze magad! – förmedt rám Amy. Megint rá kellett jönnöm, hogy igaza van. Szememet törölgetve tápászkodtam fel a hideg kőről, majd az ajtó felé indultam. Szinte már tudtam, hogy mi vár odakint. Tudtam, hogy Holly tesz majd valami megjegyzést? Hogy érdekelt-e? Nem nagyon.

- Na, végre hogy kinyafogtad magad Veronica. Akkor talán indulhatnánk. – mondta, majd szőke haját hátradobva megindult egy bolt felé.

                                                                 ***

Fáradtan rogytam bele ruhástól kedvenc pihe puha ágyamba. Őszintén fogalmam sincs, hogy miért rángatott el Holly a plázába azért, hogy 4 (!!!) órán keresztül  koslassak utána üzletről üzletre. Viszont akármennyire is próbálom, azt a hülye számot nem tudom kiverni a fejemből. Egyszerűen nem megy. És hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vártam mikor csendül fel Niall hangja. Hazudnék, ha azt mondanám, már tényleg nem érdekel. Nehezen, de meg kell küzdenem az érzéssel. Le kell győznöm, mert ez így nem helyes. Nem, engem nem az érdekel, hogy más emberek mit gondolnak rólam. Csak az számít, hogy én mit gondolok. És hogy én most mit gondolok magamról? Szánalmas, senkiházi, semmirekellő, nyomorék. Egyszóval nem sok jót. De minden erőmmel azon vagyok, hogy ez teljesen megváltozzon.

*London, United Kingdom, Niall Horan szemszög*

Hosszú 2 év telt el azóta, hogy jelentkeztem az X-factorba. Otthagyva magam mögött a szüleimet, a barátaimat, egész Mullingart, és vele együtt Ronnie-t. A lelki társam, a legjobb barátom. Akivel annyi boldogsággal teli évet töltöttem együtt. Akivel jóban, rosszban együtt voltunk. Én mégis képes voltam csak így egyszerűen otthagyni.

- Niall! Niall! Niall figyelnél rám végre? – zökkentett ki a gondolatmenetemből Harry, kezét az arcom előtt lóbálva.

- Hogy mi…? Ja, persze Harry, figyelek. – kaptam fel a fejem. Harry csak bólintva kezdte újra mesélni, hogy most melyik csajával randizgat az ezer közül. Nem érdekel különösebbképpen, de Harrynek ilyenkor az is elég, ha úgy teszek, mintha odafigyelnék. És mégis, akármennyire is idegesítenek néha, akármennyire hülyék, akkor is, ők négyen a legjobb barátaim örökre. Furcsa ezt így kimondani, mert pár éve még Ronnie volt az. És legbelül tudom, hogy az én hibám, hogy most nagy valószínűséggel utál. Az én hibám, mert otthagytam. Őszintén fogalmam sincs miért viselkedett olyan furcsán, amikor volt az az ügy Hollyval. Talán féltékeny volt? Na nem, Niall, ezt gyorsan verd ki a fejedből. Ronnie soha nem érzett úgy. Soha nem lehetek olyan fontos számára. Most meg már főleg nem, mert utál. Hogy lehettem ilyen hülye? Eldobtam magamtól a legjobb barátom. Az első embert, aki tényleg megbecsült. Az első embert, akit tényleg teljes szívemből szerettem. De nem úgy, ahogy kellett volna. Egyáltalán nem barátilag, még csak testvérként sem. Sokkal jobban.  Szerelmes voltam Ronnieba. A legnagyobb baj nem is ez, hanem az, hogy nincs értelme a múlt időt használni. Még mindig szeretem…