2012. június 9., szombat

2. fejezet - A koncert

Hello Directionerek! 
Nagyon szépen köszönöm az 1. fejezetre összegyűlt 6 kommentet Tőletek! Nagyon jól esett, amiket írtatok! 
Nem is szeretnék sokat szövegelni, a 2. fejezet már megtalálható a "Fejezetek" menüpontnál.
Fontos még, hogy szeretném, ha feliratkoznátok a blogra oldalt az "Olvasóim." menüpontnál. 
Viszont az új, 3. fejezetért cserébe 7 db kommentet kérek szépen a 2.-ra.
Jó olvasást, remélem tetszik ;)
DreamerGirl


*Mullingar, Westmeath, Ireland, Ronnie Butler szemszög*
Két hét telt el az ominózus rádiós eset óta. Gyerekes, tudom, de azóta nem kapcsolom be a rádiót, sőt, még a plázába sem teszem be a lábam. Nem vagyok még hozzá elég erős. Más ember két év alatt teljesen új életet kezd, maga mögött hagyva a fájó múltat. Én nem tudom. Még nem. De nem fogok tovább sírni a semmiért.
- Miss. Butler, megismételné, kérem? – csendült fel hirtelen Mr. Robertson, a matektanárunk hangja. Tudniillik rólam, hogy utálom a matekot, főleg így év vége felé. Az embernek már semmi kedve nincs tanulni. Főleg nem matekot. Így aztán értetlenül pislogva néztem a tanárra, míg nem hallottam meg a helyes választ a hátam mögül. Gyorsan válaszoltam a feltett kérdésre, majd félig hátrafordulva hálálkodó pillantást vetettem Amy-re. Akárhányszor állok neki, sosem tudom megszámolni hányszor húzott már ki a bajból. Nem csak matekórán. Az egyetlen igaz barátom, aki mindig kiáll mellettem, akármit is csináltam. De vajon kitart-e mellettem örökkön örökké? Nem fog ő is itt hagyni egyedül? Gyerekes, hogy megint csak erre gondolok.  Gyerekes, hogy nem telhet el úgy egy óra, hogy ne gondolnék vissza . Pedig azóta eltelt két hosszú év.
- Ronnie Butler! Ha még egyszer, de csak egyszer bambuláson kaplak, én nem tudom, mit csinálok veled! – állt elém csípőre tett kézzel Amy. Mi van? Ja, hogy már kicsengettek. Az más. – És mostantól minden egyes másodpercben beszélni fogok hozzád, hogy ne tudj gondolkodni. – jelentette ki, mire csak a szememet forgatva feltápászkodtam a helyemről, és felkaptam a táskám. Elköszöntem még Amy-től, majd hazaindultam. Fogalmam sincs miért, de most egész úton egyszer sem jutott eszembe, hogy pár éve még itt baktattunk Niallel nevetgélve. Talán azért, mert már nem érdekelt. Már soha többé nem fog érdekelni.

*London, United Kingdom, Niall Horan szemszög*

- Akkor minden a megbeszéltek alapján srácok. Holnap indulunk Chicago-ba. Korán, mert hosszú az út, és estére oda akarok érni. Aztán Detroit, Toronto, Albany, Mashantucket, Washington, Boston, Durham, Nashville, New York, Sydney, Belfast és végül Mullingar. – Mullingar? Erről eddig nem volt szó. Kizárt, én nem megyek vissza Mullingarba. Lehetetlen. – Niall, figyelnél rám te is, légy szíves? Köszönöm. Szóval Írország után jövünk vissza Londonba, aztán Bradford, Doncaster, Holmes Chapel és Wolverhampton. – aha, szóval Simonnak most, ebben a pillanatban jutott eszébe, hogy a turné végén el kellene menni a szülővárosainkba, hogy ott is adjunk koncertet. Remek. De igazából mindegy is. Ő úgysem jön el.
- Ti még mindig itt bambultok? Rajta, egy-kettő. Nyomás pakolni meg satöbbi. Mondtam már, hogy holnap korán reggel indulunk. – tapsolt idegesen Simon.  Kelletlenül tápászkodtunk fel, hogy elpakoljuk a szükséges dolgainkat. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez alatt a két év alatt egyszer sem akartam visszakapni a régi, normális, egyszerű életem. De én ezt választottam, sajnos innen már nincs visszaút. Talán jobban tettem volna, ha fájó szívvel bár, de lemondok erről az álmomról, és a másiknak élek. A másik álmom Ronnie volt. Mikor megláttam őt a születésnapján – lassan 12 éve – rögtön tudtam, hogy más, mint a többi lány. De csupán hat éves fejjel mit is tudhat az ember az életről? Akkor még nem gondoltam volna, hogy ez a fajta rajongás, baráti szeretet az idők során szerelemmé fog változni. De megtörtént. Nem mondtam el neki, mert féltem, hogy visszautasítana. Mint úgy általában az összes ember. De nekik van második esélyük. Nekem nincs. Már nincs. Az én hibámból.

*Mullingar, Westmeath, Ireland, Ronnie Butler szemszög*

-… és találd ki, Veronica, kik jönnek pontosan egy hónap múlva, azaz július 28-án Mullingarba! Nem, ne válaszolj, elmondom, úgyis valami hülye rock bandát mondanál. Hát a One Direction!!! – visította Holly, az utolsó mondatnál már ugrálva. Kellett hozzá 5 másodperc, hogy felfogjam, amit mondott. A One Direction Mullingarban. Niallel együtt. Egy hónap múlva. Meg tudtam volna oldani, hogy otthon maradjak bezárkózva a szobámba, de ezt Holly mintha csak megérezte volna, megakadályozta a következő mondatával. – Szóval, ha már voltunk olyan kedvesek, hogy elvittünk titeket Amelia-val a plázába, most ti lesztek kedvesek eljönni velünk a koncertre. Köszönjük szépen. – dobta hátra hosszú szőke haját, majd eltipegett a 20 centis magassarkújában. Direkt csinálja? Nem volt neki elég a plázás eset? Miért akarja megkeseríteni az amúgy is elég szar életemet? Miért jó ez neki?
- Hé, nyugi kislány, nem lesz baj. Addigra annyira erős leszel, hogy nem fog érdekelni, hogy éppen előtted van teljes életnagyságban Niall Horan. Megcsináljuk. – jelentette ki Amy, mire összerezzentem. Annyira el voltam foglalva magammal, hogy nem vettem észre, mikor bejött. Ez rohadtul önzőség. Változtatnom kell magamon, Most rögtön.
- Akkor elmegyünk? – kérdeztetem felfelé pislogva.
- Még szép. - kacsintott rám Amy.

*Egy hónappal később, Mullingar, Westmeath, Ireland, Niall Horan szemszög*

Egy órája érkeztünk meg a koncert helyszínére, azóta nagy itt a felhajtás. Izgulok, bár nem tudom miért, hiszen több mint egy hónapja ezt csinálom. De ez most más. Mullingar, régi emlékek. És Ronnie. Nem értem magam, hiszen úgy sem jönne el egykori legjobb barátja koncertjére, aki egyedül hagyta őt. Lehet, hogy önző vagyok, de nem is akarok találkozni vele. Nem vagyok még hozzá elég erős, hogy lássam. Az csak meggyengítene, mert akár hogy is rejtem el, tudom, hogy legbelül még mindig szeretem. És hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem gondolkodtam el rajta, vajon ő is érzett- e így. Nem kaptam rá választ, és talán már nem is fogok. Csak azt tudhatom, hogy ez az egész az én hibámból van így.
- Gyerünk fiúk, idő van. Fel a színpadra, gyorsan. – dobolt lábával a padlón idegesen Simon. Nem szóltunk semmit, csak a backstage-be csörtettünk. Hallottam még egy statiszta mondatát, miszerint mennünk kell, aztán Harry idióta hangját, amint elordítva magát köszön a népnek, majd az azt kísérő hatalmas sikolyt. Liam még odasúgta nekünk, hogy a What makes you beautiful-lal kezdünk, mint mindig. Bólintottam, majd mosolyt erőltetve az arcomra a tömeget kezdtem pásztázni. Aztán a sikítozó lányok között Hollyt fedeztem fel, amint a szokásos 20 centis magassarkújában ugrált és… énekelt? Ja, igen, a srácok már elkezdték a számot. Tekintetemet elfordítva a sikító tömegről énekeltem a refrént. Hallottam, ahogy néhányan a nevem kiabálták. Megint a tömegre néztem, de bár ne tettem volna. A még mindig ugráló és éneklő Holly mellett megláttam egy hullámos barna hajú lány gyönyörű arcát, amint unottam, összefont karral áll a színpad előtt. Gyorsan kaptam el róla a tekintetem, mintha ott sem lenne. Csak képzelődöm. Tuti, hogy csak képzelődöm.
 
*A koncert után, Ronnie Butler szemszög*

És végre vége van a koncertnek. Azt hiszem, van isten. Viszont egy óriásit hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tetszenek a fiúk számai. Főleg Niall szólói. Egyszer pillantottam rá lopva, de már az is hiba volt. Szőke haja még mindig rakoncátlanul áll mindenfele, néhol belelógva égszínkék szemébe. És hogy miért rángatott el ide Holly? Még mindig nem tudom, de bármennyire is szeretné, nem fogok szétzuhanni újból. Ez is csak megerősített. Idétlenül felkuncogtam, és mit sem sejtve a föld felé fordítottam a tekintetem. Bár ne tettem volna. A hirtelen belém futó idegen még csak a kezdet volt.
- Jaj, ne haragudj, nem figyeltem és… - kezdte a bocsánatkérést, de itt elakadt, mintha csak lefagyott volna. Hallottam, hogy Amy-ék is megtorpantak, ezért felnéztem, hogy megtudjam mi is a helyzet. De fejemet felkapva egy meglepettséget tükröző szempárral találtam szembe magam. Aztán ott állt előttem két év után teljes életnagyságban szemtől szemben Niall Horan…

18 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik. Várom a következőt!! :DD
    Dessler

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó lett!;)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó, így tovább! :))

    VálaszTörlés
  4. O_____O

    Ez marha jó lett. Mikor hozod a következő részt?
    Csak Ronnie ne csússzon szét.
    Legyen kemény!!!

    Smiley

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen (: Ha kész lesz, valamint ha összegyűlik legalább 7 komment, amiből már 4 megvan (:
      Nemfog, ezt megígérem :D
      DreamerGirl

      Törlés
  5. Nagyon tetszett :D
    Nem is juttok szóhoz :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, nagyon örülök, hogy tetszik (:

      Törlés
  6. Nagyon jóóóó lett
    Siess a köviiivel :)

    VálaszTörlés
  7. Heeeeey!! ÁHH te hogy vagy képes itt abbahagyni???? Megakarsz ölni???? xD Na mindegy... Nagyonbejööön a törii Folytasd!!! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hoppá, bocsánat :D Ez az írói gonoszságok közé tartozik :D
      Köszönöm szépen, sietek :D

      Törlés
  8. Wáááá!!! :DD nagyon tetszik a történeted, csak így tovább.!!!!! <3 :))
    Zs.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm, aranyos vagy (:
      DreamerGirl

      Törlés
  9. ez is nagyon jóó, mint a másik :D köviiit! *-*

    VálaszTörlés