2012. június 17., vasárnap

4. fejezet - London

Sziasztok!
Pár napja még azért írtam, hogy kommentekért könyörögjek. Nem tudom, hogy ezért, vagy esetleg a történet minőségéért, de a lényeg, hogy 11 darab kommentet kaptam a 3. fejezetre, amit nagyon nagyon köszönök!! 
Valamint az oldal mindössze 16 napos, de minden nap emelkedik legalább 100-al a nézettség. 
A 4. fejezethez így most 12 kommentet kérnék, ha lehet. 
Köszönöm szépen még egyszer, nagyon aranyosak vagytok! 
 

Ötletem sincs, mennyi ideje feküdhettünk a fűben Niallel. Beszélgettünk. Arról, ami a múltban történt, és ami az évek során mindkettőnkben felgyülemlett. Mondhatni kiöntöttük egymásnak szívünket, ahogy régen tettük.
- Ezután mi lesz? – bukott ki belőlem az oldalamat furdaló kérdés.
- Nekem vissza kell mennem Londonba. De megígértem, nem egyszer, hogy nem hagylak el többé. Ronnie, én azt szeretném, ha velem jönnél. – válaszolt félénk mosollyal az arcán. Pár másodpercig talán föl sem fogtam mit mondott. Aztán szélesen elvigyorodva, fejemet a vállába fúrva idétlenül felkuncogtam. Niall ezt nem tartotta olyan viccesnek, állam alá nyúlt, és fejemet felemelve fürkésző tekintetét az enyémbe fúrta. Közel volt. Túl közel. Tekintetem csak egyetlen pillanatra vándorolt le a szájára, de neki még az is elég volt. Csigalassúsággal közelített, talán fél perc is elmúlt, mire puha ajkai végre az enyémhez értek. Nem volt követelőző, sem durva. Lágyan, édesen csókolt, mintha egy lepkét tartana, ami bármelyik percben összetörhet. A lepkékről jut eszembe, a hasamban levők most igencsak mozgolódni kezdtek. De nem figyeltem rájuk. Semmi sem számított, csak ő.
- Na, mit mondasz? Velem jössz? – kérdezte, miután pár perc múlva szétváltak ajkaink.
- Ezer örömmel. – vigyorodtam el. – Viszont előtte meg kell küzdenünk anyuval. És persze Amy-vel is. – húztam el a szám.
- Elintézzük. – mosolygott, majd ajkait ismét az enyémekre nyomta.
                                                                               ***

- Anyu, kérlek. Kerek négy hónap és 18 éves vagyok. – nyavalyogtam már vagy huszadjára.
- Veronica, Londonról beszélünk. – csattant fel. – Niall, van ott felnőtt?
- Igen. Louis 20 éves, és Zayn is betöltötte már a tizennyolcat. – bólogatott hevesen a szőkeség.
- Nem bánom, menj. De havonta egyszer hazajössz, és hívsz minden nap minimum egyszer! Niall, figyeljetek rá nagyon! – sóhajtott anyu, mire óriási, letörhetetlen vigyorral az arcomon ugrottam a nyakába.
- Min nevetsz már megint? – kérdezte Niall mosolyogva, mikor már úton Amy felé megint csak elkapott a röhögő görcs.
- Igazából nem tudom. Csak olyan boldog most az életem, hogy kedvem lenne minden egyes percben nevetni. Az emberek pedig képesek ezért komplett idiótának nyilvánítani. Pedig csak boldog vagyok. – magyaráztam, mire Niall elmosolyodott, és kezünket összekulcsolva indult tovább.
                                                                               ***
- Szóval el akarjátok húzni a csíkot. Egész pontosan Londonba, ahová a kutya se tenné be a lábát, nemhogy én. Szóval minimum havonta egyszer elvárom, hogy haza gyere. – jelentette ki Amy. Szememet forgatva adtam tudomására, hogy úgy viselkedik, mint anyu. Aztán hazafelé Niall kijelentette, hogy hozzájuk megyünk. Én ennek kifejezettem örültem, hiszen nem is emlékszem mikor láttam utoljára Maurát és Bobby-t. Viszont érkezésünkkor nem várt látvány tárult elém.
- Hello cica! Van gazdád? – állt elém körülbelül 3 centi távolságot hagyva kettőnk között, egy göndör, barna hajú, zöld szemű fiú. Kétségbeesetten néztem Niallre.
- Harry, tudom, hogy két hete nem volt időd csajozni, de légy szíves, ne mássz rá az elsőre, akit meglátsz. –mondta nevetve, majd kézen fogva a nappali felé húzott. Az ott tanyázó három fiú, akik minden bizonnyal a One Direction maradék tagjai lehettek, intettek egyet Niallnek, majd mikor észrevettek, kikerekedett szemmel bámulni kezdtek.
- Hello szépségem, Louis vagyok. – lépett hozzám egy szintén barna hajú fiú, mire Niall erőteljesen megköszörülte a torkát, és villámló szemekkel nézett az előttem állóra.
- Veronica Butler. – mutatkoztam be hűvösen. Aztán lassan a többiek is körém szállingóztak, kivéve egyet. A fekete hajú fiú csak búskomoran, magába roskadva ült a kanapén, és nézte a padlót, mintha csak valami érdekes lenne rajta.
- Szóval te vagy az a fura lány, aki leüvöltötte Niall fejét a koncert után? – kérdezte hirtelen Liam, mire pár másodpercig értetlenül pislogtam rá, majd felnevettem.  És igen, életem talán legjobb két óráját töltöttem el azokkal az emberekkel, akiket ezelőtt úgy utáltam, amiért elvették tőlem Niallt. Fájó szívvel bár, de be kell látnom, hogy pár óra alatt sikerült magukat belopniuk a szívembe.
                                                                                 ***
- Hívsz. Naponta. És nagyon vigyázol magadra. – ölelt meg újból anyu, a reptéren álldogálva. Mellettem Louis újra felkuncogott, de egy gyilkos, villámokat szóró pillantással rögtön elhallgattattam. Rajtam ne nevessen senki.
- Gyere Ronnie, mert elmegy nélkülünk. - mondta Niall arra utalva, hogy lekéssük a gépet. Még egyszer utoljára megöleltem anyut és Amy-t, majd a srácok után siettem. Egy részem sikítozott az örömtől, hogy végre Niallel lehetek, talán örökre. De egy részem mégis utálta magát. Utálta, mert elhagyom a szülővárosom, ahol 17 teljes éven keresztül éltem. Egy ideig még néztem, ahogy egyre távolabb szállunk a földtől, s az emberek apró hangyákká alakulnak át, majd tekintetem elfordítva lehunytam egy pillanatra a szemem. Legalábbis azt hittem.
- Ronnie, kelj fel, megérkeztünk. – simogatta az arcom Niall, mire kipattantak a szemeim. Megeresztettem egy apró mosolyt, majd az öregemberekhez hasonlóan nehézkesen, nyöszörögve tápászkodtam fel a helyemről, amit a fiúk csak röhögéssel díjaztak. Szememet forgatva lépkedtem le a lépcsőn, minden foknál egyel nagyobbra táguló szemmel. Elámultam London gyönyörűségén, szinte káprázott tőle a szemem.
- Üdv Londonban baby. – állt mellém Louis, majd napszemüvegét felkapva elindult a nagy fekete Range Rover felé, ami nyilván az ő autójuk. Azt hiszem, a filmekben itt szokott elindulni valami „menő” zene. Most nem történt meg, de helyette egyik pillanatról a másikra egy halom sikítozó lánnyal találtam szembe magam.
- Fuss. – suttogta a fülembe Niall, majd megrántotta a karom. Fel sem fogtam teljesen, csak rohanni kezdtem a kocsi felé, ahogy a többiek is. Mire feleszméltem, már bent ültünk, Louis pedig a gázt taposta.
- Nem igaz, hogy ezek még a reptérre is követnek titeket. – jegyeztem meg rosszallóan.
- Ne morogj, ameddig itt vagy, téged is követni fognak. – jelentette ki Liam, mire egy sóhaj kíséretében megforgattam a szemem. Remek. Kellett nekem Londonba jönni. Kellett? Igen, kellett. Niall miatt. Most ő a fontos, az, hogy vele lehessek. Nem engedem el soha többé.
                                                                              ***
-  Jézusom, minek nektek ekkora ház? A fél iskola elférne benne. – morogtam az orrom alatt, amit a srácok csak nevetéssel díjaztak. Nagyokat sóhajtozva lépkedtem az óriási házban, minden négyzetmillimétert pontosan megnézve. Igazából látványosan akartam szenvedni, de azt hiszem, ezt még gyakorolnom kell.
- Gyere, megmutatom a… szobánkat. - vigyorodott el szívdöglesztően Niall. Mikor felfogtam mondata súlyát, szinte paradicsom vörös fejjel, karba tett kézzel siettem utána. El nem tudom mondani, mennyire utálom ilyenkor.
                                                                               ***
- Kicsi lány, jól érzed itt magad? – kérdezte hirtelen Louis, megtörve a nappalira letelepedett csendet.
- Hát, lássuk csak. Együtt kell élnem, kitudja meddig 5 totálisan megkattant, elmebajos fiúval, egy gyönyörű szép városban. Azt hiszem, ez maga a mennyország. – vigyorodtam el gúnyosan, majd lelökve magam az asztalról, a szobám felé vettem az irányt. Akarom mondani, a Niallel közös szobánk felé. Belépve megpillantottam Niallt, amint békésen aludt az óriási franciaágyon. A látvány megmosolyogtatott, hihetetlenül aranyos volt. Halkan, szinte lábujjhegyen az ágyhoz lépkedve vetettem be magam mellé, majd hozzábújva vártam, hogy álom jöjjön a szememre, és a boldogságtól mosolyogva alhassak el. 

14 megjegyzés:

  1. Nagyonjóó lett megint! Köviit! . egyébként megkérdezhetném hogy a world of dream blogodon mikor lesz a kövi rész?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, sietek (:
      A The World of Dreams most FantasyPrincess kezében van, őt kell nyaggatni a következő fejezetért. Viszont ne aggódj, a körmére nézek, keddre biztosan kész lesz a rész.
      Köszönöm még egyszer!

      Törlés
  2. de miért nem te írod? :((

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én most pihenek egy picit, gyűjtöm az ihletet, hiszen hamarosan már 3 blogot fogok vezetni, ha nem is egyedül. De a 14. fejezetet már én hozom, és FantasyPrincess-től is csak akkor kérek segítséget, ha muszáj lesz.
      Nem hagylak itt titeket (:♥

      Törlés
    2. már várom az új blogodat... :) ott mikor lesz kb az első rész?

      Törlés
    3. Ez is FantasyPrincess-en múlik, a Prológust ott ő hozza. Az első részt pedig az azt követő napon azonnal (:

      Törlés
  3. Szia!
    Nagyon jóó volt :DD
    Nem is juttok szóhoz :D
    Hello cica! Van gazdád?Harry-től nem is vártam volna mást :P
    Már nagyon várom a következő részt :D
    Puszi:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon szépen köszönöm! (:
      Harry-t így kell szeretni :D
      Sietek!

      Törlés
  4. mikor lesz kövi? .:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ha osszejon 12 komment Toletek, a valaszaim es az egyeb beszelgetesek ebbe nem szamitanak bele, csak a velemenyek. egyebkent a fejezet mar kesz van, Rajtatok mulik minden (:

      Törlés
  5. nagyonjóleet! várom a kövit! :D

    VálaszTörlés