2012. június 19., kedd

6. fejezet - Együtt

Sziasztok!
Szörnyen szégyellem magam, amiért egy ilyen rövid fejezetet tudtam csak hozni Nektek, de reméltem, hogy megértitek, tekintettel arra, hogy ma 4 fejezetet is kell írnom különböző blogokra. 
Most, hogy feloldottam a kommenthatárt, nagyon kevesen írtok, az 5. fejezetre csak 3 kommentet kaptam Tőletek, ami bevallom rosszul esett.
Szeretném, ha sokan írnátok, hiszen ebből tudom,hogy tetszik-e Nektek, amit csinálok.
Szóval kérlek Benneteket, írjatok kommentet! Köszönöm!
Jó olvasást, és bocsánat még egyszer, amiért ilyen rövid!

*London, United Kingdom, Niall Horan szemszög*
„Szingli vagy, ahogy én is…” A mondat villámcsapásként nyilallt bele a fejembe. Még fel sem fogtam teljesen, de már tudtam, hogy igaza van. Soha nem kértem még rá, hogy legyen a barátnőm. A magyarázat egyszerű, de mégis olyan, mint elmagyarázni, hogy a döglött ló csak alszik. Nem akarom, hogy bántsák Ronnie-t. Hiszen először még Danielle-el is ezt tették. Naponta kapott egy halom levelet, ami tele volt bántó megjegyzésekkel. Az utcán sem tudott végigmenni lenéző pillantások nélkül. Ha Liam nincs mellette, meg is támadják. Nem akarom, hogy Ronnie-val is ez történjen. De igaza van, egy héten keresztül úgy csókoltam, úgy suttogtam a fülébe édes szavakat, hogy nem is volt az enyém.
Magam elé bambulva ültem, és tátogtam, mint egy hal, de nem jött ki hang a torkomon. Nem tudtam mit mondani, pedig Ronnie szerintem erre várt. Szavakra, amik megnyugtatják Őt. De egyszerűen nem tudtam mondani semmit.
*Ronnie Butler szemszög* 
A keserédes fájdalom gyorsan terjedő méregként áradt szét a szívemben. Nem szólt semmit, csak maga elé nézve ült. Szememet lesütve megakadályoztam, hogy kigördüljenek azok a szemtelen könnycseppek, majd mélyet sóhajtva felálltam, és az erkélyre sétáltam. Mi lenne, ha végre megengedné a sors, hogy boldog legyek? Olyan nagy kérés ez?
- Tudod, azért néha Niallt is megérthetnéd egy kicsit. – szólalt meg hirtelen egy hang mellőlem, mire összerezzentem.
- Zayn. Minek köszönhetem a társaságod? – sziszegtem, mire rám emelte eddig a távolba révedő, barna tekintetét.
- Niall csak téged akar védeni. Te nem tudod mi volt, amikor kitudódott, hogy Liam és Danielle együtt vannak.  Nem mintha érdekelne, hogy mi van veled. De Niallnek már azért is bűntudata van, hogyha csak egy kevés ideig is, de boldog nélküled. Önző vagy. – suttogta rekedtes, gúnnyal és lenézéssel teli hangon. Pár másodpercig még mélyen a szemembe nézett, majd sarkon fordulva az ajtó felé indult.
- Miért utálsz ennyire? – bukott ki belőlem a kérdés, mire Zayn felsóhajtott.
- Nem utállak. De te sem tudnád szeretni azt az embert, aki ha nem is szó szerint, de megkeseríti az egyik legjobb barátod életét. – jelentette ki hűvösen. Szinte szoborrá dermedtem, lefagytam Zayn mondatától. Igaza van. Önző vagyok. Eddig csak azt néztem, hogy nekem mi a jó. De hol marad Niall? Ha egy kicsit is a háttérbe néztem volna, ha megpróbáltam volna az Ő szemszögéből nézni a dolgokat, megértettem volna. De nem. Én csak magamra gondoltam, az én problémáimra.  Önző vagyok. Rohadtul önző.
Lehajtott fejjel, sóhajtozva indultam vissza, hogy összeszedjem a gondolataimat. Lassan, ráérősen lépkedtem a nappaliba, ahol 10 perce Niallel „beszélgettünk”. Még mindig ott ült, a térdén könyökölve, arcát a kezébe temetve. Mikor észrevett fejét felkapva szólásra nyitotta a száját.
- Én… - kezdtük egyszerre.
- Mondd te. – mosolyodott el halványan, erőtlenül.
- Sajnálom. Csak magamra tudok gondolni. Eddig észre sem vettem, hogy ez neked mennyire rossz. Hihetetlenül önző vagyok. Ezek után megértem, ha látni sem akarsz. – hajtottam le a fejem, és próbáltam megakadályozni könnycseppjeim kigördülését. Niall nem szólt semmit, csak hozzám lépett, és felemelte a fejem, hogy mélyen a szemembe nézhessen.
- Tudom, ezt nem most kellett volna megtennem, és szégyellem magam, amiért mégis most csinálom, most, hogy nincs más választásom. Veronica Butler, lennél a barátnőm? – kérdezte reménytelien csillogó szemekkel. A szemem kikerekedett, hitetlenül elmosolyodtam, a szívem őrült tempóban kezdett verdesni. Hiszen erre vártam, már évek óta. Erre vártam már akkor, amikor először találkoztunk. Amikor játszottunk együtt, vagy amikor járni kezdett Hollyval. Akkor is, amikor elment, és még akkor is, amikor eldöntöttem, hogy én márpedig erős leszek. Évek óta erre várok. És most végre megvalósul az álmom.
- Hát persze, te bolond. – ugrottam a nyakába, az arcomra pedig letörölhetetlen vigyor ült ki. Aztán a konyhaajtóból mozgolódás zaja hallatszott, mire odakaptuk a fejünket.
- Éljen az ifjú pár! – kiáltott Louis idétlen vigyorral a képén, mire mindannyian felröhögtünk. Lehet, hogy sokat veszítettem az elmúlt évek során. Barátokat, óriási lehetőségeket. Lehet, hogy sokat veszítettem azzal, hogy otthagytam Mullingart. Lehet, hogy az életem már sohasem lesz átlagos, ahogy eddig. Egyvalamit mégis nyertem vele. Mégpedig öt idiótát, akik közül egyet különösen szeretek.
- Jut eszembe Niall, holnap elmegyünk venni neked egy új telefont. – röhögött Liam, mire értetlenül néztem álmaim szőke hercegére, aki csak vigyorogva legyintett egyet. 

12 megjegyzés:

  1. Szia!
    Nagyon tetszett:DD
    de mégis olyan, mint elmagyarázni, hogy a döglött ló csak alszik.Hmm érdekes magyarázat:)
    Akkor már értem miért nem bírja Zayn Ronnie-t legalábbis azt hiszem xD
    Louis drága Louis :D xDD
    Siess a kövivel :)
    Puszi:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm szépen!
      Ezt muszáj volt beleírnom, hiszen amilyen makacs vagyok, én meg tudnám, Niall karakterét viszont nem ilyennek képzelem el (:
      Igen, Zayn Niall miatt "utálja" Ronnie-t. Mert hát nem utálja, csak éppenséggel nincs oda érte :D
      Louis-t is így kell szeretni :D
      Sietek (:

      Törlés
  2. Nagyonjólett! .siess a kövivel. mikor lesz? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm szépen, igyekszem már ma hozni (:

      Törlés
  3. szia! nagyonjólett! Még ma meglesz a kövi?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm szépen! Hát ma már biztos nem, de holnapra megígérem (:

      Törlés
  4. Nagyon tuti lett! :D Ügyes vagy!;) Várom a kövi részt!;)

    VálaszTörlés
  5. szupi lett.ma mikor lesz a kövi?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm. nem tudom, nagyon lassan haladok vele :/ de mindenképpen lesz!

      Törlés
  6. nagyonjó! :ddd"... ma mikor lesz a kövi? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm szépen, ha minden igaz akkor nemsokára (:

      Törlés