Nagyon nagyon sajnálok mindent, de sajnos még egy jó ideig nem tudok hozni részt, ugyanis közbe jött valami, holnaptól nem leszek itthon (hála anyukámnak) jövő héten pedig táborba megyek. Ezért most csak ezt a részt tudtam hozni, nagyon sajnálom!
Remélem nem veszítek el egy olvasót sem!
*London, United
Kingdom, Ronnie Butler szemszög*
„Amit érzek, az nem
igazán utálat…” Percenként visszhangzott a fejemben Zayn mondata. Azok
után, amiket a fejemhez vágott, volt még képe ilyet mondani nekem? Nem, nem
szitkozódtam, nem zuhantam szét. Csak széles, már-már szemtelen vigyorral az
arcomon sétálgattam a lakásban.
- Minek köszönhető a hirtelen jókedved? – karolta át a
derekam hirtelen Niall, mire kissé összerezzentem.
- Ti már haza is értetek? – vihogtam idétlenül, majd egy
hosszú csókot nyomtam ajkaira. Talán el is felejtettem már, milyen hatással tud
lenni rám. Mint valami drog. Nélküle úgy érzem, megfulladok, mégis, ha vele
vagyok, érzem, hogy ez nem helyes. De vajon miért nem? Hiszen a barátnője vagyok. Miért érzem mégis
rossznak az egészet? Talán a minket fürkésző nagy barna, csalódott szempár
miatt? Zayn miatt? És miért? Ő miért néz ránk úgy, mintha féltékeny lenne? Nem lehet az. Soha nem történhet meg.
*Niall Horan szemszög*
Ha Vele vagyok, úgy érzem, minden megsemmisül. A világ kihal,
csak én meg Ő létezünk. Mintha nem is a gravitáció tartana a Földön, hanem Ő.
Ha Ő nincs velem, megfulladhatok. Valamint minden egyes mondatomban legalább
egyszer benne van, hogy Ő. Azt hiszem, ezt hívják szerelemnek. A szerelemnek viszont nagy ellensége a féltékenység. Gonosz, bűnös érzés. Aki
féltékeny, szinte már nem is a saját fejével gondolkodik. Ez a kegyetlen,
kíméletlen érzés vezérli. Szörnyeteggé válik.
A szerelem nekem most Ronnie. Ő az, akiért mindent
megtennék. A féltékenység… Ő pedig Zayn. Fáj belátni, de Ő az. Láttam, hogyan
néz Ronnie-ra. Elhitette mindenkivel, hogy utálja. Még Vele is. De nem. Valójában
csak azért utálta, mert szereti. Jobban, mint kellene.
*E/3, szemszög nélkül*
Zayn az erkélyen állt, előtte a gyönyörű londoni fényekkel.
De Őt ez nem érdekelte. Nem tudta eldönteni, hogy mi az az érzés, ami Ronnie
érkezése óta felemészti a szívét. Ismeretlen volt számára. Talán még sosem
érzett ehhez hasonlót. Talán az lenne a megoldás, ha utálná. De nem tudja.
Lehetetlen. Túlságosan is hagyta, hogy az érzés felerősödjön. Tudja, hogy ez
így nem helyes. Hogy érdekli-e? Nem nagyon. Őt csakis egy dolog érdekli. Saját
maga, valamint az érzés, ami lassan ölő méregként terjed szét egész testében.
- Te meg mit keresel itt ilyen későn? – lépett ki az
erkélyajtón Ronnie, mire Zayn összerezzent.
- Semmit. Csak gondolkodom. – válaszolt a fiú, majd lopva végigmérte
a gyanútlan lányt, aki csak bólintott, és mellésétált.
- Nem értelek Zayn. Egyszer egy utálatos, bunkó, undorító
alak vagy. Aztán kedves. És végül kiszámíthatatlan. – nézett mélyen a Malik fiú
szemébe, aki mélyet sóhajtott.
- Fogalmam sincs, mi van velem. Soha nem éreztem még
ilyesmit. Sajnálom, ha valamivel megbántottalak, vagy ilyesmi. Tudom, ez most
nagyon hülye kijelentés. De nem tudok mást mondani. Tényleg nagyon sajnálom. Én
egyáltalán nem akartam bunkó lenni. De utálom ezt az érzést. Azóta tart, amióta
először megláttalak. – Ronnie kikerekedett szemmel nézett a fekete hajúra. Miatta van?
- Sajnálom…
- Nem sajnáld. Egyáltalán nem a Te hibád. Sokkal inkább az
enyém. Bennem van a hiba, ha ezt érzem. – fúrta bele tekintetét a lányéba.
Ronnie csak üveges tekintettel maga elé meredve bólintott.
- Tényleg soha nem érezted még ezt? – kérdezte tekintetét a
föld felé fordítva.
- Nem. Ez nekem új, és ismeretlen. – válaszolt Zayn. Ronnie
felkapva fejét kikerekedett szemmel fúrta bele tekintetét az előtte állóéba. Az nem lehet. Nem lehet, hogy Zayn… Nem.
– Mire gondolsz? – kérdezte a fiú bizonytalanul.
- Semmire. Butaság. – kapta el a tekintetét Ronnie, és
elindult befelé. Zayn elkapva a csuklóját finoman nekilökte a korlátnak, és
egészen közel hajolt hozzá.
- És ha azt mondom, hogy rájöttem mi ez az érzés? – kérdezte
suttogva. A lány nagyot nyelve bólintott. Igazából Ő maga sem tudja, hogy
miért. Talán rájött. Belátta, hogy ez tényleg nem lehet más. – Sajnálom Ronnie.
Sajnálom. Tényleg. Mikor először megláttalak, már ezt éreztem. De nem jöttem rá
mi ez. Egészen mostanáig. Tényleg sajnálom, de nem tudok mit tenni. Rajtad
múlik. Szeretlek…
Meg fogok halni néküled szombatig..:(((( Amúgy a részed tökéletesen nagyon jóó.:DD mint mindig.^^ Imádlak.:)) Az új kinézet pedig már elmondtam róla mindent.XDD <33 xx
VálaszTörlésén meg nélkületek )):
TörlésKöszönöm szépen ((:
Imádlak♥
Húú..Nagyon,nagyon jó lett! :)) És tök jó ez az új kinézet is! :)) Várom a kövit! ;)
VálaszTörlésKöszönöm szépen (: Sietek, amennyire tudok :/
TörlésKöszönöm!
♥
nagyonjólett! :)
VálaszTörlésköszönöm (:
Törlés♥
Nagyon jóó lett!Sajnos pár részhez nem tudtam írni de most itt vagyok.Siess a köviivel :)
VálaszTörlésköszönöm szépen! a lényeg, hogy most írtál, nagyon jól esik (:
TörlésSietek!
♥