15. fejezet - Niall-t szeretem! Vagy mégsem...?

Hello Directioners!

Ahogy ígértem, meghoztam a részt :) 

Nem is szövegelek, annyi még, hogy kaptam egy újabb díjat Kingától, amit még egyszer nagyon nagyon köszönök ♥

Öt komment -vagy több - és jön a következő :)

Jó olvasást!

*Ronnie Butler szemszög*

Verőfényes reggelre ébredtem, a zord, esős londoni időjárásnak most nyomát sem láttam. Mosolyogva nyújtóztam egyet, majd ülőhelyzetbe tornásztam magam. Niall már nem volt mellettem, így lecammogtam a konyhába. Normális esetben most Louis egy hatalmasat kurjantana, hogy tudassa mindenkivel, felébredtem. De most síri csend volt. Sehol senki. Az ebédlőasztalon egy látszólag futtában íródott üzenetet találtam.

Jó reggelt Kicsim!

Bocsánat, hogy tegnap elfelejtettem mondani, de ma már korán be kellett mennünk a stúdióba. Reggeli a hűtőben van. Sietünk haza!

Szeretlek, Niall. xx

Óriási, idétlen vigyorral az arcomon nyitottam ki a hűtőt, és vettem ki belőle a palacsintát. Egy percig hitetlenül meredtem az ételre, majd felröhögtem. Biztos, hogy rendelték valahonnan. Mind az öten konyhai analfabéták, ha Ők sütötték volna, akkor már rég leégett volna a ház.

- De mi a francot csináljak én itthon egyedül? – kérdeztem magamtól, miközben egy egész kakaós palacsintát tömtem a számba. Lefogadom, hogy a fiúk késő estig nem érnek haza, hiszen óriási a nyüzsgés az új album körül. Bambulásomból a telefonom éles hangja ébresztett fel, aminek hatására majdnem leestem a székről.

- Niall! Megijesztettél! – kiáltottam bele a készülékbe.

- Neked is szép napot Hercegnő. – röhögött a szőkeség. – Csak azért hívtalak, hogy szóljak, ma Harry és az én szólóimat vesszük fel, szóval valaki hazamegy hozzád. Így nem leszel egyedül.

- Remek! Köszönöm. Siess haza Te is. – mosolyodtam el.

- Ígérem, sietek. Szia, szeretlek.

- Én is szeretlek. – mondtam, majd bontottam a vonalat. Megkönnyebbülve sóhajtottam fel, majd az üres tányért a mosogatóba raktam. Felcsörtettem a szobámba, és magamra kaptam egy répa színű csőnadrágot, meg egy peace-jeles fekete felsőt. A fürdőbe lépve kicsit rendbe szedtem magam, ami mosakodásból, fésülködésből és egy enyhe sminkből állt. Épp hogy végeztem, ajtócsapódást hallottam lentről. Rögtön gyors léptekkel rohantam a földszintre, hogy a nyakába ugorjak a „megmentőmnek”. Ezt a tervemet rögtön elvetettem, mikor megláttam, hogy kivel állok szemben.

*Niall Horan szemszög*

Idegesen, feszülten álltam be a mikrofon elé. Semmi kedvem nem volt most itt dekkolni este későig. Bűntudatot éreztem, amiért megint otthon hagytam Ronnie-t. Mivel ma csak Harold-nak és nekem kell énekelnünk, Paul megengedte, hogy valamelyikünk hazamenjen hozzá. Nos, ez a valaki én akartam lenni. Nem értettem, hogy miért nem lehet az én szólóimat valamikor máskor felvenni. Hiszen még Zayn és Louis is hátravannak.

- Oké, szünet. – szólt bele Paul a mikrofonba, én pedig sóhajtozva sétáltam ki. A jelenlévők közül Louis és Zayn hiányoztak.

- Srácok, ki ment el Ronnie-hoz? – kérdeztem felvont szemöldökkel.

- Zayn. – hajtotta le a fejét Liam. A francba!

*Ronnie Butler szemszög*

- Zayn, te mi a francot keresel itt? – tártam szét a karom ijedten.

- Jöttem. A fiúk mondták, hogy valakinek haza kellene jönnie Hozzád. Hát itt vagyok. –mosolyodott el féloldalasan.

- Szerintem nem Rád gondoltak. – sziszegtem, mire Ő csak megvonta a vállát.

- Na, mit szeretnél csinálni? – rúgta le magáról a cipőit, és leült a kanapéra. Sóhajtva ültem le Vele szembe.

- Figyelj Zayn. Remélem világos, hogy én csak barátként tudok Rád tekinteni…

- Oké, felfogtam. – szakított félbe mosolyogva, bár láttam egy kevés keserűséget a tekintetében. Bólintottam. – Szóval, mit akarsz csinálni? – dőlt hátra lábait a dohányzóasztalra rakva. Hitetlenül felnevettem, és lepakoltam Zayn lábait az asztalról, aki röhögve rakta vissza.

- Elég már! Vedd le! – csaptam rá a lábfejére még mindig nevetve.

- Mit adsz érte? – hajolt közelebb. A mosoly lefagyott az arcomról. Csak megbabonázva néztem ahogy a mogyoróbarna szemek egyre közelebb kerülnek.

- Nem! – pattantam fel, majd egészen az étkezőasztalig hátráltam. Zayn sóhajtva sütötte le a szemét, arcát a kezébe temette.

- Sajnálom! Tényleg. Nem akartam. – állt fel Ő is, és megint közelített.

- Zayn, én…

- Tudom, Niall-t szereted. Én ezt tiszteletben tartom, csak most elszaladt velem a ló. Sajnálom. – nézett a szemembe bűnbánóan, mire akaratlanul is elmosolyodtam. – Akkor, szent a béke? – nyújtotta a kisujját, ahogy az ovisok szokták.

- Persze, te barom. – kulcsoltam össze ujjainkat nevetve majd megöleltem.

- Köszönöm. – suttogta a fülembe, amitől kirázott a hideg. Megráztam a fejem. Mi van velem? Én Niall-t szeretem, nem Zayn-t! Akkor meg miért van rám ilyen hatással? Miért akartam egy pillanatig azt, hogy megcsókoljon? Mi ütött belém? – Mi a baj tündérke? Kicsit elkalandoztál. – simított végig a hátamon nevetve, amitől megint libabőrös lettem. Újra megráztam a fejem. Nem, Ronnie! Nem zúghatsz bele Zayn-be!

- Minden rendben. – néztem fel Rá mosolyogva.

- Akkor megyünk? – mosolyodott el féloldalasan.

- Hová? – tártam szét a karom értetlenül, mire felnevetett.

- Ameddig Te egy másik univerzumban voltál, én kiterveltem, hogy elviszlek fagyizni. Ezt hangoztattam is, de hát úgy látszik nem mentem vele sokra. – nevetett még mindig.

- Ja, oké. Mehetünk. – nevettem fel én is, majd belebújtam fekete Converse-embe.

***

Miután kivitáztuk magunkat Zayn-nel – természetesen a téma az volt, hogy ki fizesse a fagyit – eldöntöttük, hogy hazaérve filmet nézünk.

- Legközelebb akkor sem engedem meg, hogy Te fizesd a fagyit. – rúgtam le magamról a cipőmet tettetett sértődöttséggel.

- Ezek szerint lesz legközelebb? – vonta fel a szemöldökét reményteli tekintettel Zayn.

- Álmodban. – vetettem oda flegmán, majd a konyhába csörtettem, hogy elkészítsem a popcornt. Beraktam a mikróba, majd mélyet sóhajtva dőltem neki a konyhapultnak. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem éreztem magam hihetetlenül jól Zayn-nel. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szeretek Vele lenni. És hazudnék, ha azt mondanám, hogy ezek után is csak barátként tudok Rá gondolni. Miért? Hiszen én Niall-t szeretem. Mindig is Őt szerettem. Akkor miért jár egyfolytában Zayn a fejemben? A mikró hangos csipogására eszméltem, ami jelezte, hogy kész a popcorn. Sóhajtva öntöttem ki egy tálba, és mosolyt erőltetve magamra visszacsoszogtam a nappaliba. Zayn már a kanapén ült, csak rám várt.

- Mehet? – kérdezte, miközben letettem a kukoricát, és leültem mellé.

- Várj, mit nézünk? – néztem Rá érdeklődve.

- Majd meglátod. – kacsintott rosszfiúsan, majd elindította a filmet.

***

- Állítsd le! Én ezt nem nézem tovább. – takartam el szemeimet a kezemmel, amikor körülbelül a tízedik szereplőt ölték meg. Zayn nevetve kapcsolta ki a TV-t, majd a vállamat átkarolva magához húzott, hogy némiképp megnyugtasson. Szaggatottan kifújva a tüdőmbe szorult levegőt, kezeimet az ölembe ejtettem, és felnéztem Rá. Bárcsak ne tettem volna meg. Arca csak pár centire volt az enyémtől. Döbbenten néztem a mogyoróbarna szemekbe, amik a számat kezdték stírölni. Hatalmasat nyeltem, tudtam már mi fog következni. Zayn újra belenézett a szemembe, kicsit közelebb biccentette a fejét, majd megállt, hogy lássa, én mit szólok hozzá. Sóhajtva döntöttem neki homlokom az övének. A másodperc tört része múlva Zayn ajkai már az enyémen voltak…