Tudom, 12 komment után ígértem a következő fejezetet, de nem hagyhatlak Titeket olvasnivaló nélkül.
A másik ok pedig az, hogy a kommenthatárt feloldom, így akkor hozom a részt, amikor éppen készen van.
Viszont ennek ellenére szeretnék még mindig annyi kommentet kapni, ahogy eddig, hiszen ebből tudom, hogy tetszik-e Nektek, amit csinálok.
Nagyon szépen megköszönöm, ha írtok, és rákattintotok alul a "Like"-ra.
Köszönöm szépen Mindenkinek!
♥
A másik ok pedig az, hogy a kommenthatárt feloldom, így akkor hozom a részt, amikor éppen készen van.
Viszont ennek ellenére szeretnék még mindig annyi kommentet kapni, ahogy eddig, hiszen ebből tudom, hogy tetszik-e Nektek, amit csinálok.
Nagyon szépen megköszönöm, ha írtok, és rákattintotok alul a "Like"-ra.
Köszönöm szépen Mindenkinek!
♥
*Egy hét elteltével*
Sokszor megesik, hogy elgondolkodom azon, mit tartogat
számomra a jövő. Vajon lesz annyira könyörületes, hogy meghagyja nekem a
boldogságot, esetleg még többet ad? Vagy minden az ellenkezőjére fordul, és
végül meggyötörten, folyton könnyekkel a szememben kell leélnem az életem? Nem
tudhatom, hogy mit hoz a holnap. Viszont néha nem is akarom tudni. Néha úgy
izgalmas a reggel, hogy nem tudom mi fog velem történni aznap.
- Jó reggelt galambom! Na, nem, galambom nem lehetsz. Az
Kevin. Akkor jó reggel mókuskám. Hogy aludtál? – kérdezte óriási vigyorral az
arcán Louis, mikor lecsörtettem a nappaliba. Szememet forgatva odavetettem
neki, hogy „Jól.”, majd ezt megpecsételve egy óriásit ásítottam.
- Mit csinálunk ma? – kérdeztem, miközben kivettem Liam
kezéből a gabonapelyhet, és teleöntöttem vele az előttem levő tálat.
- Te semmit. Vagyis maximum annyit, hogy itthon nézel minket
a tévében. – mormolta Zayn.
- Zayn azt akarta mondani, hogy egy tévés interjúra kell
mennünk, ezért most egyedül kell maradnod egy kis ideig. – magyarázta Niall
rosszalló pillantást vetve a Malik fiúra. Aprót bólintva húztam el a számat,
egyrészt, mert megint egyedül hagynak, másrész pedig Zayn miatt. Őszintén, nem
értem, mi a baja velem.
*Niall Horan szemszög*
Utálom Paul-t, amiért pont mára beszélte le ezt a hülye
tévés interjút. Utálom, hogy már megint egyedül kellett hagynom Ronnie-t. Csak
tehetetlenül nézek ki az ablakon, és várom a csodát, ami úgy sem fog eljönni.
- Niall, ne bambulj megint, légy szíves. Pár perc és
kezdünk. Gyere már! – szólt rám Paul. Utálom az ilyen interjúkat. Az embernek
nem engedik meg, hogy legyen magánélete. És azt hiszem, ma „utálomnapot” fogok
tartani.
- Fiúk, van most barátnőtök? – kérdezte hirtelen a
műsorvezető, mire megforgattam a szemem. Ez nem magánéleti dolog lenne? Hárman
azonnal rávágták, hogy nincs, Liam pedig megemlítette Danielle-t. Aztán
mindenki rám emelte fürkésző tekintetét.
- Nincs. – sóhajtottam pár másodperc szótlanság után.
*Ronnie Butler
szemszög*
„Nincs”. Niall
hangja visszhangzott a fejemben, amint kimondta ezt a szót. Szinte
megsemmisülve ültem, és néztem magam elé, mintha valami érdekes lenne ott.
Próbáltam kiűzni a fejemből a rossz gondolatot, nyugtatni magam, hogy biztos
csak azért mondta, mert nem akarja még, hogy kitudódjon. De nem sikerült.
Hirtelen ötlettől vezérelve pattantam fel, és rohantam ki a zuhogó esőbe. Az
emberek bolondnak néztek, nem sűrűn látnak lányokat zokogva rohanni esőben. De
nem érdekelt. Nem tudott érdekelni. Csak a saját problémámra tudtam gondolni,
ami most elködösítette agyam minden egyes részletét. Csak lehuppantam a vizes
fűbe, és zokogtam megállás nélkül. Azt sem tudtam hol vagyok, ahogy azt sem,
hogy miért vagyok itt. Nem foglalkoztam semmivel. Egészen addig, míg valaki
végig nem simított a fejemen. Felnézve egy kislány tündérien mosolygó arcával
találtam szembe magam.
- Miért sírsz? Neked nem szabadna sírnod. – kérdezte
érdeklődő szemekkel.
- Ezt te még nem értheted. – adtam a tömör választ, a
sírástól elcsukló hangon.
- Nekem meghalt az anyukám, és az apukám is. És ha nem
mondod el, tényleg nem értem meg. – jelentette ki felszegett állal.
Megeresztettem egy halvány mosolyt, majd aprót bólintottam, jelezve, hogy
elpanaszolom neki a bajom. A kislány megfogtam a kezem, majd húzni kezdett
addig, amíg el nem értünk egy fedett ülőhelyféleséghez. Felpattant rá, majd
megpaskolta a maga melletti helyet, jelezve, hogy üljek le.
- Akkor most elmondhatod, hogy mi bánt. – nézett fel rám.
Nagyot sóhajtva a háborgó égre emeltem a tekintetem.
- Tudod, van egy barátom – ha egyáltalán nevezető barátnak –
aki nem akarja felvállalni a kapcsolatunkat. Szerintem még a legközelebbi
barátai előtt sem. És ez nekem nagyon rosszul esik. 6 éves koromban ismertem
meg őt, hosszú ideig a legjobb barátom volt. A bökkenő viszont az volt, hogy
idő közben beleszerettem. Nem rég derült ki, hogy ő is viszonozza az
érzéseimet. Ezért is utaztam hozzá Londonba. Mert sokat jelent nekem, és
szeretem. – magyaráztam nagy vonalakban a történetet. A kislány tűnődő
tekintettel aprót bólintott.
- Először is gyere velem haza. Nagyon eláztál, így nem
engedhetlek el sehová. A nővéremnek biztos van olyan ruhája, ami jó rád. –
mosolyodott el, majd a kezemet megfogva szaladni kezdett. Nem sokára megtorpant
az egyik háznál a sok közül. Nem nagyon lehet megkülönböztetni a házakat itt,
szinte ugyanolyanok. A kislány mosolyogva intett a fejével, hogy menjek be.
- Rebecca, már megint ilyen szakadó esőben mászkálsz? Ha
megfázol… Jaj, bocsánat, nem vettelek észre. Kylie vagyok, Becca nővére. –
fordult hozzám kedves mosollyal egy 19 év körüli lány.
- Ronnie Butler. – mutatkoztam be, mire megint
elmosolyodott, és intett, hogy menjek utána.
- Becca sokszor hozza ide azokat, akik eltévednek errefelé,
vagy hasonló. Nem lepődünk már meg senki idegenen. Hú, te aztán alaposan
eláztál. A fürdő a folyosó végén lévő utolsó ajtó, találsz ott hajszárítót, és
itt van pár száraz ruha. Remélem jó rád. – mosolygott Kylie.
- Köszönöm. – hálálkodtam megeresztve egy halvány mosolyt,
majd a fürdőszoba felé indultam. Igazából nem is értem magam. Tényleg ennyire
ki tud csinálni érzelmileg egyetlen hülye szó? Tényleg ennyire gyenge vagyok?
Nem volt még elég ez a két év, most szenvedjek még többet?
*Niall Horan szemszög*
- Na, végre. Utálom az interjúkat. – jelentette ki Zayn,
mikor elindultunk.
- Akkor most azt mondd el nekünk Zayn, hogy te mit nem
utálsz. – fordult hátra Harry, mire felnevettünk.
- Nem vagy vicces. – morogta a Malik fiú.
- Azt ajánlom fiúk, hogy még ne nyöszörögjetek, húzós hetünk
lesz. Holnap koncert itt, aztán szerdán fotózás. Csütörtökön koncert Bradford-ban
és Doncaster-ben. Pénteken rádiós interjú és koncert Wolverhampton-ban majd
Holmes Chapel-ben. Majd jövő héten lazíthattok. – ismertette Paul a kegyetlenül
fárasztó heti programot. Remek. Már Paul is megakadályozza, hogy ha csak egy
percet is, de Ronnie-val legyek.
- Niall, miért bambulsz már megint? Megjöttünk. – szólt rám
Lou, mire felkaptam a fejem. Ilyen gyorsan hazaértünk? Mindegy.
- Niall, nem tudod, hogy hova ment Ronnie? – állt elém
hirtelen Liam.
- Nem, miért? – kérdeztem döbbenten.
- Meg akartam kérdezni tőle, hogy őt sem zavarná-e ha vennék
egy teknőst, de nem találom sehol. – magyarázta. A vér is megfagyott egy
pillanatra az ereimben. Olyan gyorsan kaptam ki a telefonom a zsebemből, hogy
majdnem elejtettem. Aztán akkor jöttem rá, hogy nekem nincs meg Ronnie száma. A
hirtelen az egekbe szökő adrenalin szintem miatt idegesen vágtam földhöz a
készüléket, ami azonnal darabokra tört.
*Ronnie Butler
szemszög*
- Nem tudod, hol laksz? – nézett rám nagy szemekkel Kylie,
reagálva az előbbi kijelentésemre.
- Nem. Tegnap érkeztem Londonba. És hát, amikor eljöttem a
házból, nem az volt a legfontosabb, hogy megnézzem milyen utca, melyik házszám.
– magyaráztam, mire Kylie bólintott.
- Kinél laksz? Hátha így jobban tudom. – kérdezte, mire pár
másodpercig feszengve néztem rá.
- A One Direction-nél. – sóhajtottam végül. Kylie egy ideig
kikerekedett szemekkel nézett rám, majd elmosolyodva bólintott.
- Tényleg, te vagy az a lány, akit a fiúkkal láttak a
reptéren. De hülye vagyok, hogy nem ismertelek fel. Így már tudok mindent.
Gyere, elviszünk. – mosolygott tovább. És igen, ez a kevés idő, amit itt
töltöttem, segített rájönni, hogy nem vagyok egyedül. Vannak nálam sokkal
rosszabb helyzetű emberek, de ők képesek mosolyogni még akkor is, ha legbelül
üvöltenek. Nekem is ezt kell tennem. Csak így lehetek boldog. Viszont először
ki kell sírnom magamból a problémát.
- Köszönök mindent. – mosolyogtam Kylie-ra és Beccára, mikor
a házhoz értünk.
- Szóra sem érdemes, szívesen tettük. Ugye találkozunk még? –
kérdezte Becca angyali arccal. Elmosolyodva guggoltam le hozzá, és haján végigsimítva
biztosítottam, hogy akár holnap is láthat. Megvártam még, amíg eltűnik az
alakjuk a hosszú utcán, majd nagy levegőt véve benyitottam a házba.
- Ronnie. Basszus, hol voltál? Tudod mennyire aggódtunk
érted? – támadt le azonnal Niall. Szememet lehunyva mélyet sóhajtottam, majd
megkértem a többieket, hogy hadd beszéljek Niallel négy szemközt.
- Amit az interjúban mondtál… hogy nincs barátnőd…
- Tényleg azon akadtál ki, hogy nem mondtam el, hogy van?
Ráér még megosztani a nagyvilággal. – vágott a szavamba Niall.
- Nem. Én azon akadtam ki, hogy igazat mondtál, nem tagadtál
le semmit. Eddig nem tűnt fel, annyira elvakított a boldogság. De tényleg így
van. Hogyha nem akarsz tőlem semmit, akkor miért játszol velem? Egy hete vagyok
Londonban, de akárhogy is nézem, amit még Mullingarban kértél, hogy jöjjek
veled, egyáltalán nem egyenlő azzal, hogy legyek a barátnőd. Szingli vagy
Niall, ahogy én is…
Szia!
VálaszTörlésÖrülök,hogy ilyen hamar hoztad :D
Nagyon tetszett :DD
Zayn valamiért nagyon utálhatja Ronnie-t :/
Szegény Ronnie,de Niall jól megkapta :/
Becca meg nagyon aranyos kislány :D
Alig várom már a következőt :D
Puszi:D
Szia!
TörlésMostanában azt hiszem sűrűn fogok ilyet csinálni :D
Bevallom őszintén egyenlőre még én sem tudom, hogy Zayn miért nem bírja Ronnie-t, de majd kihozok belőle valamit (:
Igenigen, Beccát egy élő személyről mintáztam :D
Köszönöm szépen, sietek!
♥
Szia!:)
VálaszTörlésNagyon jó lett ez a rész is!:)
várom a következőt!:)
Szia!
TörlésKöszönöm szépen, sietek (:
♥
nagyonjó lett! .:D mint mindig. mikor lesz a kövi? :D
VálaszTörlésKöszönöm szépen! (: Sietek megírni, lehet, hogy már holnap fent lesz (:
Törlés♥