19. fejezet - Háború || part II.

Hello Honey!

Igaz, azt ígértem, hogy szombaton lesznek a részek, kivételes eset, hogy pénteken rakom fel. Holnap nem leszek itthon, de nem szeretnélek Titeket olvasnivaló nélkül hagyni :)

Egy kicsit változtattam a 18. fejezet címén, mivel ehhez nem találtam megfelelőbbet. Remélem nem nagy gond :)

Nem is szövegelek tovább, jó olvasást :)

Lots of Love, DreamerGirl ♥

Ajánlott zenék : ♫ ♫ ♫ 

E/3, szemszög nélkül

Ronnie fájdalommal teli tekintettel nézett a szobájukba felcsörtető Niall után. A mellkasában ürességet érzett, mintha kitépték volna onnan a szívét, a lelkét. Üres volt legbelül. Könnyes szemeit Louis-ra emelte, aki arcát kezeibe temetve, magába roskadva üldögélt a kanapén.

- Louis – suttogott Ronnie, mire a fiú felnézett. Ronnie szája széle kissé megremegett Lou könnyes szemének láttán. – Sajnálom. Sajnálom, hogy miattam… miattunk – pillantott alig észrevehetően Zayn-re. – kellett hazudnod. Rettenetesen sajnálom, én nem akartam, hogy ez legyen. Ne haragudj. És Ti sem. – nézett Liam-re, és Harry-re, hiszen vélhetően Niall rájuk is dühös. A két fiú csak egy halvány mosolyt megeresztve bólintott.

- Nem haragszom. – mosolyodott el erőtlenül Louis is, majd arcát újra kezeibe temette, és felsóhajtott. Ronnie nagyot nyelve sütötte le a szemét. Lehet, hogy csak képzelődött, de nem tűnt Louis válasza túl őszintének, bíztatónak. Idegesen harapta be alsó ajkát, majd Zayn-re pillantott. A fiú most nem nézett Rá, helyette a kikapcsolt állapotban lévő televíziót bámulta. Ronnie szólásra nyitotta a száját, de nem jött ki a hang a torkán. Szeretett volna bocsánatot kérni Tőle is, szerette volna, ha Ő sem haragudna, de nem tudott megszólalni. Nem tudta elmondani, hogy sajnálja, pedig rettenetesen szerette volna.

*

Niall üveges tekintettel nézve maga elé ült az ágyán. Nem hitte el, még mindig nem bírta felfogni a történteket. Remélte, hogy ez csak egy rossz álom, amiből hamarosan ordítva, izzadtan fog felébredni. Ronnie ott lesz mellette, és megnyugtatja.

„Bárcsak így lenne” gondolta „Bárcsak egy álom lenne. Egy rémálom.”

Egy szaggatott levegővétel kíséretében hátradőlt az ágyon, és a plafont kezdte vizslatni. Vajon mivel érdemelte ki, hogy ezt tegyék Vele? Mi van Zayn-ben, ami Benne nincs? Ronnie csak játszadozik Vele? És ha mindkettőjüket csak játékszerként használja? Nem! Apró fejrázással hessegette el gondolataiból a rémképeket. Nem, Ronnie soha nem tenné ezt.

- Mit csináljak? – suttogta elcsukló hangon. Aztán bevillant előtte egy kép. A szőke lány képe, aki nem is olyan rég megpróbálta romba dönteni a kapcsolatát Ronnie-val. Talán Ő lenne a megoldás?

„Egy próbát megér…” gondolta, majd előkapta zsebéből az iPhone-ját, és lázasan kezdett SMS-t írni.

*

Louis legszívesebben sírt volna. Ahhoz lett volna leginkább kedve. De nem tette. Sírhatott volna, mert elárulta legjobb barátját egy lány miatt, akit rövid ideje ismer. De nem tette. Helyette inkább elfogadta a lány bocsánatkérését, és lenyelte a könnyeit. Megszerette Ronnie-t, rettenetesen. Nem, ez nem afféle „szerelmes szeretet” volt, de még csak baráti sem. A húgaként szerette. Talán ezért is szerette volna megvédeni Niall éktelen haragjától.

A felső szinten mozgolódás, ajtócsukódás zaja hallatszott, mire mind a négyen felkapták a fejüket. Aztán Niall sietve trappolt le a lépcsőn. Ronnie felállt. Nem szólt, csak némán elé lépett. A fiú nézte egy ideig megvető, gyűlölködő pillantásával, majd megvonta a vállát.

- Bocs, de sietek. Demi-vel találkozom. – vetette oda szemrehányóan, majd kiviharzott az ajtón. Louis ránézett az órára, ami fél tizenegyet mutatott. Kizárt dolognak tartotta, hogy Demi ilyenkor utcára merészkedik. Ráadásul az sem volt biztos, hogy Londonban van. Akkor mégis kivel találkozik Niall? Vagy megint csak egyedül fog kószálni? Louis rosszallóan megrázta a fejét.

- Ronnie, megágyaztam Neked a vendégszobában. – állt a lány elé Liam egy bögre forró kakaóval a kezében, amit végül Ronnie kezébe nyomott. Louis-t megmosolyogtatta a látvány. Jó volt látni, hogy a lányt félrelépése ellenére is ugyanúgy szeretik, ahogy azelőtt.

- Köszönöm. – suttogta Ronnie egy halvány mosoly kíséretében, majd a kakaóval együtt eltűnt a hosszú folyosón, ami a vendégszobához vezetett.

*

Niall újra céltalanul bolyongott az utcákon. Még maga sem tudta, miért kellett azt mondania, hogy Demi-vel találkozik. Hiszen az egyáltalán nem az Ő asztala, hogy fájdalmat okozzon másoknak. Most mégis megtette. Tudta, nagyon jól, hogy Ronnie milyen fájdalmat érezhetett gúnyos, lekezelő mondata hallatán. Idegesen hajába túrva sétált egyre messzebb a házuktól. Igaz, Ronnie most biztosan a vendégszobában alszik, de most jobb lesz, ha nem megy haza. Kivesz egy szobát egy szállodában, ahogy azt eltervezte. Indulás előtt zsebébe süllyesztette a bankkártyáját, hogy ne legyen túlságosan feltűnő. Azt sem értette, miért akarta eltitkolni, hogy ma szállodában alszik. Talán hogy azt higgyék, Demi-nél töltötte az éjszakát? Biztosan.

*

Zayn a plafont bámulva feküdt az ágyában. Hiába próbált aludni, nem tudott. Belülről szépen lassan kezdték felemészteni a mai nap történései. Nem gondolta volna, hogy Ronnie azonnal árulkodni fog, amint két méternél közelebb kerül Niall-höz. A fiú ütésén cseppet sem lepődött meg, tudta, hogy legalább egy orrtöréssel fog fizetni a tettéért. Már akkor tudta, mikor megcsókolta Ronnie-t. De mégis megtette. Mondván, egy orrtörés semmi ahhoz képest, amit az esetben kap a Sorstól, ha nem érezheti a lány csókját. És tudta, hogy Niall haragja most határtalan, és ez nem csak Rá hat ki. Ronnie-ra is. Ő kész volt megvédeni a lányt, de ez nem Rajta múlott. Ronnie biztosan ellenkezne az ellen, hogy Zayn a védelmére keljen.

„Visszacsókolt. Ha visszacsókolt, az talán jelenthet valamit. Talán érezhet irántam valamit a barátságon kívül.” elmélkedett, hiszen a barátoknak nem szokásuk csókolózni, hacsak nem éreznek többet a barátságnál. Nem volt ez így helyes, már-már bunkóságnak számított, de Zayn remélte, hogy így van. Remélte,  hogy Ronnie, ha minimálisan is, de belészeretett.