23. fejezet - Újra Londonban + díj

Sziasztok!
Először is rettenetesen sajnálom, hogy tegnap nem raktam fel a részt, nem nagyon volt már időm géphez ülni :/ Ne haragudjatok!
Másodszor pedig, szeretném megköszönni a kommenteket Dyxa-nak, Happy Orsi-nak, Kingának, Viviii-nek és két Névtelennek. Nagyon szépen köszönöm!
És végül harmadszor. Újabb díjat kaptam, szám szerint a hatodikat. Rettenetesen köszönöm Viviii-nek! Nagyon örültem neki ^^♥  A "Díjaim" menüpontban tekinthetitek meg.

*Zayn Malik szemszög*

Csodálatos, leírhatatlanul csodálatos érzés volt újra a karjaimban tartani Őt. Érezni az ölelését, a csókját. Megint. Azt hinni, hogy más nincs is a világon rajtunk kívül. Kizárni mindent, és csak erre a tökéletes pillanatra koncentrálni. Megállítani az időt, hogy örökké így maradjunk. A Mennyország lenne. Maga a csoda. Nem érdekelt semmi, és senki. Csak Ő. Úgy csókoltam, mintha azon múlna az életem. Nyelvemmel szétfeszítettem a száját, hogy táncra hívjam az övét. Szenvedélyes, édes táncra. Kezével, amit addig a vállamon pihentetett, a hajamba túrt. Jólesően sóhajtottam ajkaiba, és még szorosabban öleltem magamhoz, ha ez még egyáltalán lehetséges volt. E tökéletes pillanatnak a levegőhiány vetett véget. Zihálva döntöttem homlokom az övének, arcát kezeim közé vettem.

- Szeretlek. – súgtam gondolkodás nélkül. Ronnie lesütötte a szemét, de láttam, hogy szája sarkában egy mosoly bujkál. Ellépett tőlem, és az ajtóhoz sétált. Lenyomta a kilincset, de nem nyitotta ki.

- Én is, Zayn. – mosolyodott el, majd kilépett a folyosóra, az ajtót pedig becsukta maga után. Hallottam, hogy a lábai halkan dobognak a lépcsőn. Elmosolyodtam, majd leültem a számomra előkészített matracra. Magam elé bámultam, és csak az a három szó visszhangzott a fejemben, amit az előbb Ronnie mondott. Hogy Ő is szeret. Vajon ez igaz? Vagy csupán empátiából mondta? Esetleg, Ő csak baráti szeretet táplál irántam? Felhagyva a lány éjjeliszekrényének bámulásával sóhajtva hanyatt dőltem, és a plafonon folytattam előbbi tevékenységemet. Niall közénk fog állni. Ez egészen biztos. Meg próbálja majd megakadályozni, hogy Ronnie az enyém legyen. Az pedig már teljes mértékben rajta múlik, hogy kit választ. Az ajtóra pillantottam. Ronnie még mindig lenn volt. Számat fáradt félmosolyra húztam, majd oldalamra fordulva lehunytam a szemem, és vártam, hogy elnyomjon az álom.

*Ronnie Butler szemszög*

Mikor beléptem a szobába, Zayn már aludt. Elmosolyodtam. Leültem a matraca mellé, és néztem. Néztem lehunyt szemét, résnyire elnyílt ajkait, hallgattam egyenletes szuszogását. Rettentően aranyos volt. Óvatosan mellé feküdtem, s úgy néztem tovább. Aztán megmozdult. Megijedtem. Fel akartam pattanni, de nem engedte. Karját kinyújtva magához húzott. Pár másodpercig értetlenül pislogtam, majd elmosolyodva lehunytam a szemem, és homlokom csupasz mellkasának döntöttem. Ő erős kezeit szorosan a derekamra fonta, és egy nagy szusszanással jelezte, hogy tovább alussza az igazak álmát. Vetettem még egy pillantást, a falamat szürkéskékre színező Holdra, ami az ablakból mosolygott ránk, majd újra lehunytam a szemem.

*

Mikor reggel felébredtem, Zayn már nem volt mellettem. Felpillantottam az éjjeliszekrényemen lévő órára, ami fél kilencet mutatott. Kissé megdörzsöltem a szemem, majd álló helyzetbe tornásztam magam, és egy óriásit nyújtóztam. Aztán megláttam Őt, amint az erkélyemen könyököl a távolba révedve, a kezében egy szál meggyújtott cigaretta. Elmosolyodtam, majd megindultam felé.

- Jó reggelt. – súgtam, mikor mögé értem. Zayn sóhajtott egyet, majd cigarettáját elnyomva megfordult, s megeresztett egy fáradt félmosolyt.

- Neked is. – felelte rekedtes hangon, majd egy apró csókot nyomott a homlokomra. Zavartan mosolyogva fordítottam tekintetem a padló felé, mikor eszembe jutottak a tegnap este történtek. Újra megcsókoltam Őt. Talán ez is Niall miatt van. Miatta veszítettem el akkor minden ép gondolatom. Miatta létezett akkor csak Zayn a számomra. El akarom felejteni. Talán túlságosan is.

- Mikor szeretnél visszamenni? – kérdeztem, miközben lilára mázolt körmeimet vizsgálgattam.

- Visszajönnél velem? – kérdezett vissza bizonytalan hangom. Felnéztem Rá. Sötétbarna szemei szomorúak voltak, de mégis elszántságot, s határozottságot tükröztek.

- Nem tudom. Szeretnék, viszont Niall-t nem akarom látni. – fordítottam tekintetem Mullingar utcáira. Innen fentről mindig tökéletes kilátásom van a városra.

- Nem kell látnod. Nem csak a közös házunk van Londonban. Van nekem is egy, és Louis-nak is. Meg Liam-nek. És Harry is tervezi, hogy vesz… - tűnődött kissé borostás állát simogatva.

- Ha befogadsz, akkor visszamegyek veled. – mosolyodtam el. Zayn visszamosolygott.

- Természetesen, lakhatsz nálam. Bár Perrie ezért hisztizni fog… - húzta rosszalló fintorra a száját.

- Perrie? – néztem Rá értetlen tekintettel.

- Nem olvasol mostanában újságot, Ronnie? – mosolygott kedvesen. – Perrie a… „barátnőm”. – formált ujjaival macskakörmöket a levegőbe.

- És miért csak idézőjelben? – kérdeztem, kissé megilletődve a „barátnő” szó hallatán.

- Mert nem vagyunk együtt. Vagyis… tegnap még együtt voltunk. De mielőtt eljöttem, szakítottam vele. A hűségesebbik típusba tartozom, és tudtam, hogy… szóval, tudtam, hogy nem bírom majd ki veled egy légtérben anélkül… hogy meg ne csókolnálak. – Zayn beharapta alsó ajkát, és vágyakozó pillantást vetett felém. Vártam, hogy közelebb lépjen, lehajoljon, s ajkaimat becézze, de nem tette. – Lényegében csak azért voltam Perrie-vel, hogy valamiképp elnyomjam az irántad érzett szerelmem. De nem sikerült. A sajtó viszont még semmit sem tud a szakításunkról, legalábbis én úgy tudom.  – folytatta mondandóját, tekintetét az enyémbe fúrva. Halványan mosolyogva bólintottam.

*

Csendben sétáltam Zayn mellett a reptéren. Pár perce érkeztünk meg Londonba, s Zayn szerint Louis kijött elénk. Fogalmam sem volt, hogy ez hogy lehetséges, hiszen Zayn egyszer sem telefonált, sem felszállás előtt, sem leszállás után. Nem értettem, hogy Louis honnan tudta mikorra kell idejönnie. Talán előre megtervezték volna az egészet? Ezt azért kétlem. Aztán nemsokára megláttam a jól megszokott fekete, sötétített ablakú Range Rover-t, ami előtt Louis állt zsebre tett kézzel. Mikor észrevett minket, elmosolyodott.

- Szia, kis szökevény! – vigyorodott el, majd magához ölelt. Felnevettem, és egy puszit nyomtam az arcára. Lou szinte olyan nekem, mintha a bátyám lenne. Törődik velem, úgy, mint talán senki más.

*Két nappal ezelőtt; Niall Horan szemszög*

- Utána megyek. Visszahozom, kerül, amibe kerül. – sziszegtem összeszorított fogakkal, majd feltéptem az ajtót, és letrappoltam a lépcsőn. Kapkodva vágtam zsebre a pénztárcámat, és belebújtam a cipőmbe.

- Hova-hova, szőkeherceg? – vonta fel a szemöldökét a nappaliban ücsörgő Louis.

- Mullingar-ba. Ronnie-hoz. – adtam a tömör választ, majd leakasztottam a kardigánom a fogasról. Louis szemei résnyire szűkültek, majd mögém pillantott.

- Nem. Nem mész sehová. – hallottam Harry éles hangját a hátam mögül. Megpördültem a tengelyem körül, és értetlen arckifejezéssel néztem Rá.

- Dehogynem. – ráncoltam össze a szemöldököm, majd megpróbáltam kikerülni. Hallottam, hogy Louis felpattan a kanapéról, és Liam nevét kiáltja.

- Niall, itt maradsz. – hallottam pillanatokon belül Liam hangját is. Ránéztem Harry-re, aki épp abban akkor zárta be a bejárati ajtót, és a kulcsot a zsebébe süllyesztette. Hitetlen fintort vágva, szememet forgatva fordultam meg, és felsiettem a szobámba.

*A jelenben*

Meg kellett volna szöknöm. Nem engedhettem volna, hogy Louis-ék visszatartsanak. El kellett volna mennem Mullingar-ba, hogy visszahozzam Ronnie-t. Vagy ottmaradjak Vele. Hogy bocsánatot kérhessek a mérhetetlenül bunkó viselkedésemért. Akkor talán rendbe tudnánk hozni a kapcsolatunkat. Talán minden olyan lehetne, mint volt. Ehelyett most itthon kell ülnöm, ölbe tett kézzel várni, arra, hogy valamilyen természetfeletti csoda folytán Ronnie megjelenjen az ajtóban.

- Niall, megérkezett Zayn. – nyitott be Liam, mire felültem az ágyon.

- És ez engem hol érdekel? – kérdeztem flegma stílusban. Zayn tegnap ment el valamerre, gondolom Perrie-hez.

- Vele van Ronnie…