26. fejezet - Ő már soha nem lesz ugyanaz

Sziasztok!
Megint késtem egy napot, és mivel ez már jó ideje így van, úgy döntöttem, hogy a fejezetek ezentúl vasárnaponként fognak felkerülni, tekintettel a két szerepjátékos karimra is.
Nagyon szépen köszönöm a 25. fejezetre összegyűlt tizenegy "Tetszik"-et, és azt az egy kommentet Tomikától :)

Lots of Love, DreamerGirl ××

*Ronnie Butler*

Furcsa, de mégis felemelő érzés volt Zayn mellett ébredni. Ő még békésen szuszogva aludt mellettem, nekem pedig nem volt szívem otthagyni. Eszembe jutott az a mullingar-i éjszaka, mikor eljött, hogy visszahozzon. Akkor ugyanígy aludt, s akkor sem tudtam levenni róla a szemem. Akkor még csak eszembe sem jutott, hogy mi lesz, ha hazajövök, ha Niall-t itthon találom. Nem érdekelt. És talán most sem érdekel, hogy mi lehet vele. Éjjel, mikor álmatlanul forgolódtam, rájöttem, hogy nekem nincs többé Rá szükségem. Zayn mellett maradok, Vele fogok új életet kezdeni. Niall már a múlt. Zayn pedig a jelen, és talán a jövő.

Elmosolyodtam, s homlokomat Zayn csupasz mellkasának döntve újra belesimultam az ölelésébe. Mocorogni kezdett, de tudtam, hogy még nem ébredt fel. Csak jobban magához szorított. Fogalmam sincs, hogy hogyan, és mikor sikerült elérnie, de megszerettem. Nagyon. Jobban, mint kellene.

Újra mocorogni kezdett, de ezúttal másképp. Kezével végigsimított az arcomon, s állam alá nyúlva feljebb emelte a fejem, hogy egyvonalban legyünk.

- Jó reggelt. – suttogta rekedtes hangon, majd egy rövid, de annál édesebb csókot nyomott ajkaimra.

- Neked is. – mosolyodtam el, s tekintetemet belefúrtam az Ő gyönyörű sötétbarna szemeibe. Megigézett a pillantása, ahogy általában. Aztán lentről ajtócsapódás és cipő kopogásának zaja hallatszódott, mire összehúzott szemöldökkel meredtem az ajtóra, majd Zayn-re.

- Marha jó… - sóhajtott fel Zayn, és a szemét forgatva kikászálódott az ágyból, majd a földszint felé indult. Követtem. A konyhában egy szőke – de inkább szürke – hajú lányt pillantottam meg.

- Szia, Édes! – vigyorodott el Zayn felé fordulva. – Bocsi, hogy nem jöttem haza estére, Jesy szervezett egy pizsipartit, és elfelejtettem szólni róla. – magyarázta, majd át szerette volna ölelni Zayn-t, de Ő ellépett tőle.

- Perrie, megmondtam, hogy neked itt már nincs semmi keresnivalód. – hallottam a fiú kissé ideges hangját. Szóval Ő Perrie. Zayn… „barátnője”. Akaratlanul bár, de kezem ökölbe szorult, szemeim villámokat szórtak a lány felé. Hirtelen felindulásból lesétáltam a lépcsőn, és Zayn-hez lépve egy apró csókot nyomtam a szája sarkába, majd gúnyos pillantást vetettem Perrie felé. A fiú vette a lapot, derekamat átkarolva magához húzott, és elvigyorodott. Perrie szeme kikerekedett, arca elsápadt, már-már vetekedett egy kréta színével. Szólásra nyitotta a száját, de a sokkhatás miatt egy hang sem jött ki a torkán. Homlokomat újra Zayn mellkasának döntöttem, alsó ajkamat beharapva próbáltam visszafojtani, kitörni készülő nevetésem.

- Rendben van! Zayn, végeztem veled! – jelentette ki a lány hisztérikus hangnemben, majd kisietett a lakásból, az ajtót nagy hangerővel csapva be maga után. Belőlem pedig pont abban a pillanatban előtört a nevetés. Elszakadva az engem ölelő karoktól lehuppantam a kanapéra, és ott folytattam tovább a hahotázást. Zayn leült mellém, és egy puszit nyomott a homlokomra.

- Látom, jól szórakozol rajta. – vigyorodott el, mire én csak bólogattam, hiszen a nevetés miatt nehezemre esett megszólalni.

*Louis Tomlinson*

Igazából magam sem tudom miért, de rettenetesen aggódtam Ronnie miatt. Féltettem Niall-től, de ugyanúgy Zayn-től is. Félek, hogy mindketten összetörik. Legszívesebben úgy tennék, mint a mesékben a gonosz sárkányok, bezárnám Ronnie-t egy toronyba, ahová csak én mehetek fel. Nekem ezzel nem lenne semmi hátsó szándékom, csupán meg szeretném védeni. A legjobb barátaimtól. Normális ez?

- Lou, hová bambulsz? – hallottam magam mellől Eleanor csilingelő hangját. Rámosolyogtam és gyengéd csókot nyomtam ajkaira.

- Bocsánat drágám. – derekát átkarolva az ölembe húztam, a húgomként szeretett lányról pedig egy időre elhessegettem a gondolataimat. – Mesélj, hogy megy a suli?

- Egész jól. Kicsit…

- Ne előttem enyelegjetek, ha kérhetném. – szólalt meg az épp akkor leérkező Niall gunyoros hangnemben. Szememet forgatva felsóhajtottam. Kezdem belátni, hogy hiába próbálkozom, Niall már soha nem lesz olyan, mint régen. Olybá tűnik, hogy Ronnie-val együtt a józan eszét is elveszítette. Régebben a rajongóink szinte megvesztek Niall vicces és meglehetősen aranyos nevetésén, de lehet, hogy ezt a nevetést már mi sem halljuk többé.